Informatikaverseny 7-8. osztályosoknak

Informatikaverseny 7-8. osztályosoknak

A hagyományokhoz híven iskolánk idén is megrendezi a 7-8. osztályosoknak szóló informatikaversenyt, melyek célja, hogy a diákok összemérhessék tudásukat más oktatási intézménybe járó társaikkal, illetve, hogy bepillantást nyerjenek a Vas’Villában folyó informatikaoktatásba. A nem mindennapi vetélkedés, mellyel az informatika munkaközösség tagjai a pályaválasztásban is szeretnének segíteni, egyfordulós. A feladatok különböző területeket érintenek: az általános informatikai alapismereteket, a grafikát és az algoritmizálást.
A verseny időpontja: 2016. december 7. 14. 00 óra, időtartama: 2, 5 óra, helyszíne: a Soproni SzC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma számítástechnikai szárnya.
Jelentkezni és további információkat kérni a kerese.jozsef@vasvill.hu e-mail címen, illetve a 30/3511532-es telefonszámon lehet. A jelentkezési határidő: 2016. december 1. A szervezők iskolánként két tanuló részvételére számítanak. A jelentkezéshez szükséges adatok: a tanuló neve, évfolyama, iskolája, a kapcsolattartó tanár neve és elérhetősége.

Korábbi versenyek győztesei.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAKONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

This entry was posted in Főoldal, Iskola hírei. Bookmark the permalink.

Comments are closed.